Egy csapat nem kapta meg a licencengedélyt, egy pedig nem nevez a labdarúgó 2. Liga soron következő idényébe. Megvan, hogy kik ugorhatnak be helyettük.
Habár nemrég ért véget a CS Tunari elleni 2. ligás osztályozós párharc, a Székelyudvarhelyi FC-nél már a következő szezont készítik elő. Hogy a labdarúgó harmad-, vagy a másodosztályban, az a napokban kiderül.
A CS Tunari ünnepelhetett, egy év után visszajutott a labdarúgó 2. Ligába. A Székelyudvarhelyi FC remek alapszakasszal és rájátszással az osztályozó döntőjének odavágóján kapott ki. A játékosokat kérdeztük a szezon utolsó mérkőzését követően.
Elmaradt a bravúr, a Székelyudvarhelyi FC nem tudta ledolgozni a CS Tunari ellen összeszedett hátrányát, így összesítésben alulmaradt a labdarúgó 2. Ligába szóló osztályozó döntőjében.
Közel lehetetlen helyzetből, 4–0-s hátrányból várja a CS Tunari elleni labdarúgó 2. ligás osztályozó visszavágóját a Székelyudvarhelyi FC. Demény Norbert vezetőedző szerint a csapata szerdán délután mindent megtesz majd a győzelem érdekében.
Csodába illő visszavágóra van szüksége a Székelyudvarhelyi FC-nek, miután a labdarúgó 2. Liga osztályozó döntőjének első mérkőzésén, szombaton délután a CS Tunari vendégeként kettős emberhátrányban négygólos vereséget szenvedett.
Két mérkőzésre van a Székelyudvarhelyi FC attól, hogy jövőre a labdarúgó 2. Ligában szerepeljen. Ezzel valóra válna a klubelnök álma. Biztosított arról, ha az osztályozót sikerrel veszik a fiúk, akkor az új idényt a másodosztályban indítják.
Három év után ismét bejutott a labdarúgó 2. Liga osztályozójának döntőjébe a Székelyudvarhelyi FC, két meccsre van a másodosztálytól. Összeállításunkban bemutatjuk az udvarhelyiek ellenfelét, amely a bajnokságban zsinórban húsz meccset nyert meg.
Lezárult a román labdarúgás harmadosztályú osztályozójának elődöntője: tíz csapat maradt talpon, hogy harcba szálljon a 2. ligás tagságért. A Székelyudvarhelyi FC idegenben kezdi a párharcot.
Kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó 2. Liga osztályozójának döntőjébe a Székelyudvarhelyi FC. Mutatjuk a CS Blejoi ellen 4–1-re megnyert hazai visszavágó videóösszefoglalóját.
Egy félidőnyi előnyt adott a CS Blejoi együttesének szombaton délután a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 2. Liga osztályozó elődöntőjének visszavágóján, a szünet után begyújtotta a rakétákat és kiütötte ellenfelét, kettős győzelemmel lépett a döntőbe.
Kiválóan kezdte a labdarúgó 2. Liga osztályozóját a Székelyudvarhelyi FC, az elődöntő első mérkőzésén, szerdán délután háromgólos előnyre tett szert a CS Blejoi vendégeként, karnyújtásnyira került a finálétól.
Az alapszakaszban és a rájátszásban is megnyerték a csoportjukat. Két párharcot kell még sikerrel vennie az SZFC-nek, hogy a 3. Ligából szintet lépjen.
Hiába zárt kiváló idényt a Székelyudvarhelyi FC legfőbb ellenfele a labdarúgó 3. Liga 6-os csoportjában, a CSO Băicoi adminisztratív okok miatt nem vehet részt a CS Tunari elleni 2. ligás osztályozó elődöntőjében.
Az alaposan felforgatott kezdő sem akadályozta meg a Székelyudvarhelyi FC-t abban, hogy behúzza a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásának utolsó bajnokiját, hazai pályán megverte a CSO Plopeni-t és végül nyolcpontos előnnyel lett első csoportjában.
Történelme során másodszor nyerte meg a felsőházi rájátszást a labdarúgó 3. Ligában a Székelyudvarhelyi FC. Az utolsó előtti fordulóban, szombaton délután magabiztosan diadalmaskodott a CSO Băicoi otthonában, előnye behozhatatlan.
Magas kockázatú meccsnek ígérkezett pénteken délután a Székelyudvarhelyi FC és a Brassói SR Municipal találkozója a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásában. A forró pillanatok elmaradtak, a két együttes kölcsönösen kioltotta egymást a pályán.
Bő két hét kellett a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának, hogy döntést hozzon a Brassói SR Municipal–Székelyudvarhelyi FC mérkőzésen történt szurkolói rendbontás ügyében, a hazaiak aránylag olcsón megúszták a történteket.