HIRDETÉS

Álomszerű kezdés után összeomlottak a házigazdákkal szemben a magyar hokisok

Megnyerték az első harmadot a magyarok
Fotó: MJSZ / Vörös Dávid

Az első harmad megnyerése után egyre nagyobb hátrányba került a magyar jégkorong-válogatott, amely végül 8–2-re kikapott pénteken a házigazda Dániától a világbajnokság ötödik fordulójában, de változatlanul bennmaradást érő helyen áll a csoportban.

Mindkét együttes három ponttal állt a játéknap előtt. Majoross Gergely szövetségi kapitány alakulata legyőzte a kazahokat, viszont kikapott a csehektől, a németektől és az amerikaiaktól. A társrendező dánok is a kazahokat verték három vereség mellett. Bármelyik félnek egy győzelem óriási lépést jelentett volna a bennmaradás irányába, hiszen az tény: hat ponttal még senki sem esett ki.

HIRDETÉS

Álomszerűen kezdett a magyar válogatott, már a 18. másodpercben emberelőnybe került, és ezt Vincze Péter góljával pillanatok alatt ki is használta. Ráadásul, a 7. percben kettőre növelték előnyüket a magyarok, az egy nappal korábban a csehek is betalált Mihalik András volt eredményes. Aztán a harmad második felében a házigazda szépített, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy a magyar csapat 2–1-re megnyerje az első húsz percet.

A második játékrészben viszont magasabb fokozatba kapcsolt a dán együttes, a rengeteg helyzet után a 28. percben egyenlítettek, majd újabb két gyors találattal 4–2-re elhúztak.

A magyar gárda a végére teljesen összeomlott, a skandinávok a harmadik harmadban négyszer is bevették a kapujukat, így végül nagy különbséggel 8–2-re győztek.

A magyaroknak még két mérkőzésük van a vb-n: vasárnap az előző vb-n ezüstérmes svájciak, hétfőn pedig a sereghajtó norvégok következnek. Amennyiben a továbbiakban már nem szereznének pontot, akkor maradnak bent történelmük során először az elit 16 csapatos mezőnyében, ha a kazahok is alapjátékidőben bukják el a hátralévő meccseiket esélyesebb riválisaikkal szemben.

Jégkorong, elit világbajnokság, 5. forduló:
Dánia–Magyarország 8–2 (1–2, 3–0, 4–0).
Gólszerzők: Aagaard (14., 44., 50.), Lauridsen (28., 53.), Jensen Aabo (35.), Russell (35.), Bau (49.), illetve Vincze (1.), Mihalik (7.).
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Bejelentették a Sepsi OSK új vezetőedzőjét

Végre pont került, ki lesz a labdarúgó Szuperligából idén kiesett csapat új trénere, akinek feladata egyértelmű – visszajuttatni a piros-fehéreket az élvonalba, méghozzá azonnal.

Egy órát sem fociztak Szépvízen a Csík körzetiben, a gyimesiek levonultak a pályáról

Csupán 57 percig tartott a Szépvízi MÜ–Gyimesbükki SE mérkőzés vasárnap délután a labdarúgó 5. Liga csíki csoportjában. A piros lapok miatt két játékosa nélkül maradó vendégcsapat tiltakozásképp levonult a pályáról.

Székelyhon

A házban állt meg az autó, fiatal sofőrje életét veszítette – megrázó felvétel

Csak nemrég lett nagykorú az a fiatal, aki tegnap este életét vesztette egy balesetben Máramaros megyében, miután autójával belerohant egy házba.

`
Krónika

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

Krónika

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Főtér

Tragédiába torkollt egy gyerekcsíny, tíz évbe telhet, mire regenerálódik a Korond-patak – hírmix

Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.

Ez is érdekelheti

Egyelőre tízen alkotják a Csíkszeredai Sportklub keretét

Tíz játékossal van érvényes szerződése a Csíkszeredai Sportklubnak – jelentette be a klub kedden délelőtt a közösségi oldalán.

Rendkívül nehéz csoport vár Zürichben a magyarokra a 2026-os jégkorong-vb-n

Svájc, Egyesült Államok, Finnország – csak néhány név a magyar jégkorong-válogatott zürichi csoportjából a 2026-os világbajnokságon. Majoross Gergely csapatára ismét óriási kihívás vár, de már bizonyították, hogy képesek bravúrra.

Díjazta a legjobbakat a magyar hokiszövetség

A csatárok között Galló Vilmos, a hátvédeknél Garát Zsombor, míg a kapusok között ismét Bálizs Bence végzett az élen a Magyar Jégkorong Szövetség pénteki díjátadóján. A nők között Németh Anikó, Odnoga Lotti és Kreisz Emma volt az idény legjobbja.

A juniorok Kézdivásárhelyen, a felnőttek Kínában: bejelentették a 2026-os jégkorongvébék helyszíneit

Nem marad hokivébé nélkül 2026-ban sem Románia, két utánpótlástornát rendeznek majd az országban: az U18-asok Kézdivásárhelyen, az U20-asok Bukarestben játszanak majd. A felnőtteknél a férfiak Kínába, a nők Horvátországba utaznak majd.

A Szuperkupával rajtol a 2025–2026-os romániai hokiszezon

Készülnek már a következő idényre a Romániai Jégkorong Szövetségnél, kitűzték a nyitómeccs időpontját is. Akárcsak egy évvel ezelőtt, idén is a Szuperkupa lesz a tét az első összecsapáson.

Bennmaradt az elitben a magyar jégkorong-válogatott

Sokáig kellett izgulni, de a jóval esélyesebb Svájc végül legyőzte Kazahsztánt a jégkorong-világbajnokság utolsó fordulójában, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatott bennmaradt az elitben.

A magyar hokiválogatott kikapott, mégis él az elitben való bennmaradás reménye

Egyetlen gólt született, ezt a norvégok lőtték, így ők bebiztosították helyüket jövőre is a legjobbak között. A magyaroknak meg kell várniuk a keddi összecsapást.

Nagyarányú, két számjegyű magyar hokivereség Svájctól

A magyar jégkorong-válogatott 10–0-ra kikapott a tavaly ezüstérmes svájci csapattól a dán-svéd közös rendezésű világbajnokság hatodik fordulójában, de a katasztrofális vereség ellenére változatlanul bennmaradást érő helyen áll a herningi csoportban.

Egy ideig jól bírta a címvédő ellen a magyar hokiválogatott

A két harmadig remekül helytálló magyar válogatott csütörtökön este 6–1-re kikapott a címvédő csehektől a dán-svéd közös rendezésű jégkorong-világbajnokság 4. fordulójában, és változatlanul bennmaradást érő helyen áll.

Fantasztikus magyar diadal a hokivébén

A magyar férfi jégkorong-válogatott legyőzte Kazahsztánt a dán-svéd közös rendezésű világbajnokság harmadik fordulójában, Herningben.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

OSZAR »