HIRDETÉS

Megismertük mind a négy európai kupaindulót a Szuperligából

A Kolozsvári U indul a Konferencia Ligában
Fotó: Pinti Attila

A labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának kilencedik fordulója után eldőlt, hogy mely csapatok indulnak a nemzetközi kupasorozatok következő szezonjában.

A hétfő esti zárómérkőzésen a Bukaresti Rapid hazai pályán 4–1-es kiütéses vereséget szenvedett a Kolozsvári CFR ellen. A fővárosi együttes ezzel lemondott az európai kupaindulásról, az utolsó játéknapon már nem érhet oda a negyedik helyre, míg Dan Petrescu gárdája megszerezte az ezüstérmet.

Kapcsolódó

A találkozó után megismertük mind a négy együttest, amelyek a nemzetközi kupaporondon képviselik Romániát.

A bajnoki címet már korábban bebiztosító FCSB a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében indul, a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR az Európa Liga első fordulójában lesz érdekelt, míg a jelenleg harmadik helyezett Kolozsvári U és a negyedik U Craiova a Konferencia Liga második körében csatlakozik a küzdelmekhez.

Érdemes megjegyezni, hogy a felsőházi rájátszás negyedik helyen végző csapata automatikusan indulhat a KL-ben. Nem rendeznek ugyanis selejtezőmeccset, miután

az alsóházi rájátszásban az európai kupalicenccel rendelkező Konstancai Farul nem fért be az első négy helyezett közé

– ez volt a feltétele annak, hogy megküzdjön a nemzetközi kupaszereplésért.

A play-off utolsó fordulója előtt a bajnokot és az ezüstérmest ugyan ismerjük, de a harmadik helyért még versenyben van a Kolozsvári U és az U Craiova: a hétvégi mérkőzéseken az egy pontos előnnyel rendelkező erdélyi együttes a Rapidot fogadja, míg az oltyánok szintén otthon a Dinamo ellen játszanak.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
9
7
2
0
17-8
51
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
9
4
3
2
16-10
42
3
Kolozsvári U Kolozsvári U
9
4
0
5
10-13
38
4
Universitatea Craiova U Craiova
9
3
2
4
11-10
37
5
Bukaresti Rapid Rapid
9
2
3
4
10-15
32
6
Bukaresti Dinamo Dinamo
9
1
2
6
9-17
31
FCSB: 28 ponttal kezdte a rájátszást
Kolozsvári CFR: 27 ponttal kezdte a rájátszást
Universitatea Craiova: 26 ponttal kezdte a rájátszást
Kolozsvári U: 26 ponttal kezdte a rájátszást
Bukaresti Dinamo: 26 ponttal kezdte a rájátszást
Bukaresti Rapid: 23 ponttal kezdte a rájátszást
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A másodosztály élcsapatának edzője érkezhet a Sepsi OSK kispadjára

Könnyen lehet, hogy új vezetőedzővel vág neki a labdarúgó 2. Liga küzdelmeinek az élvonalból kiesett Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A másodosztályban ezüstérmes Bukaresti Steaua trénere, Daniel Oprița veheti át a háromszéki együttes irányítását.

Nagy hátrányt szedett össze, lehetetlen helyzetbe hozta magát a Székelyudvarhelyi FC

Csodába illő visszavágóra van szüksége a Székelyudvarhelyi FC-nek, miután a labdarúgó 2. Liga osztályozó döntőjének első mérkőzésén, szombaton délután a CS Tunari vendégeként kettős emberhátrányban négygólos vereséget szenvedett.

Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

`
Krónika

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják

Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.

Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Ez is érdekelheti

Kihúzták kapott gól nélkül, szétlövésekkel jutottak vb-döntőbe a magyar minifocisok

Mindent kivédekezett a magyar válogatott a szerbek ellen a bakui minifoci-világbajnokság elődöntőjében, ahol végül szétlövésekkel sikerült győznie, és bejutott a vasárnapi fináléba.

Végig a pályán volt az FK Csíkszereda hátvédje, legyőzte Boszniát a román női válogatott

Románia női labdarúgó-válogatottja megszerezte első győzelmét a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös szezonjában. Massimo Pedrazzini együttese pénteken este Ovidiuban két góllal nyert Bosznia-Hercegovina ellen.

Nyolc bajnokot hívtak be a válogatottba

A román labarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette a keretet az Ausztria és Ciprus elleni világbajnoki selejtezős mérkőzésekre.

Képes volt a minőséget a lélekkel párosítani – Luka Modric elbúcsúzott Madridtól

Szombaton este megható pillanatok közben, könnyes szemmel hagyta el a Santiago Bernabeu gyepét minden idők egyik legjobb középpályása, Luka Modric. A spanyol klub kiválósága búcsúzik ugyan Madridtól, de a legenda tovább él minden futballszurkoló szívében.

Újoncok, visszatérők és több hiányzó a magyar válogatott keretében

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kihirdette keretét a Svédország és Azerbajdzsán elleni, júniusi felkészülési mérkőzésekre.

Bennmaradásért küzd a román női fociválogatott a Nemzetek Ligájában

Sorsdöntő mérkőzést játszik a román női labdarúgó-válogatott Bosznia-Hercegovina ellen a Nemzetek Ligája B divíziójában, amelyen a tét a bennmaradás kiharcolása. A keretben négy székelyföldi játékos kapott helyet, mind az FK Csíkszeredát képviselik.

Az egyik belga csapattal kiesett, a másikat megmentheti a Sepsi OSK volt edzője

Néhány hónapon belül már a második belga együttes irányítását vette át Bernd Storck. A Sepsi OSK korábbi vezetőedzőjének az a feladata, hogy az osztályozón benntartsa az élvonalban a Cercle Bruges csapatát.

A kupadöntőben ismét legyőzte a Fradit és megvédte címét a Paks

A Paks megvédte címét a labdarúgó MOL Magyar Kupában, miután a szerdai fináléban 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a tavaly is vesztes Ferencvárost.

Immár bizonyos, Kovács István vezeti a Bajnokok Ligája döntőjét

Pályafutása eddigi legfontosabb mérföldkövéhez érkezett Kovács István, ő fogja vezetni a labdarúgó Bajnokok Ligája idei döntőjét a PSG és az Inter között.

Hosszabb távra terveznek: Marco Rossi marad a magyar válogatott élén

Biztossá vált, hogy Marco Rossi a következő években is a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya marad. A szurkolók által is nagyra becsült szakember 2030-ig hosszabbította meg szerződését a nemzeti csapat élén.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

OSZAR »