HIRDETÉS

Megkezdte a gólgyártást a Marosvásárhelyi SE-nél a tapasztalt csatár

Victoraș Astafei gólja döntött. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

Győzelemmel indította a tavaszi szezont a labdarúgó 3. Ligában a Marosvásárhelyi SE, a télen igazolt Victoraș Astafei góljával gyűjtötte be a három pontot a Feketehalmi ACSM ellen.

Hazai közönség előtt játszotta idei első tétmérkőzését a marosvásárhelyi csapat, szombaton délután a sereghajtót fogadta a bajnokság 7-es csoportjának 16. fordulójában.

HIRDETÉS

Nehéz pályán és motivált ellenféllel találkozott Mihai Ianc vezetőedző együttese, amely végig támadta a teljes meccset. Nagyon sok helyzetet dolgoztak ki, de ezeket sokáig nem tudták értékesíteni, majd a hajrában Victoraș Astafei mégis betalált, és a tapasztalt csatár góljával megszerezték a győzelmet.

A Marosvásárhelyi SE három helyet is előre lépett a tabellán, és az alapszakasz utolsó két játéknapján még mindig van matematikai esélye bejutni a felsőházi rájátszásba. Ehhez azonban az szükséges, hogy megnyerje mindkét találkozóját a Gyulafehérvári CSU és a Kudzsiri Metalurgistul ellen, míg a negyedik helyezett Medgyesi SK egyetlen pontot sem szerezzen.

Az utolsó előtti, kieső helyen álló Szászrégeni Avântul is győzelemmel kezdte az évet, Moldován Tamás két találatának köszönhetően hazai pályán meglepetésre 2–1-re nyert a Dési Unirea ellen, így még reménykedhet a bennmaradás kiharcolásában.

Labdarúgó 3. Liga, alapszakasz, 7-es csoport, 16. forduló:
Marosvásárhelyi SE–Feketehalmi ACSM 1–0 (0–0).
Gólszerző: Astafei (78.).
Marosvásárhelyi SE: Kis – Core, Lazăr, Horșia, Ioviță, Fülöp, László, Toader, Petra, Gliga, Astafei. Cserék: Barabás, Rus, Milchiș, Râpan, Simon, Barstan, Irimiás, Mitra, Piper.

Labdarúgó 3. Liga, 7-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 16. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 7-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Vele vagy nélküle: mi lesz Niczuly sorsa a Sepsi OSK-nál

A Sepsi OSK új edzője vezetésével elkezdte a felkészülést a másodosztályos pontvadászat augusztusi rajtjára. Sokak számára feltűnt, hogy a keretből hiányzó legnagyobb név a Niczuly Rolandé. A jelek szerint nem számol vele a szakvezető.

Lesznek hiányzók a 2. Ligában, a Székelyudvarhelyi FC neve egyelőre nem került előtérbe

Egy csapat nem kapta meg a licencengedélyt, egy pedig nem nevez a labdarúgó 2. Liga soron következő idényébe. Megvan, hogy kik ugorhatnak be helyettük.

Székelyhon

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között

Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.

`
Krónika

Recept nélkül is kiadhatják a felírt gyógyszert a patikák

Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.

Krónika

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Főtér

Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company

A gyergyói zenekar szombati produkciójával örökre beírta magát a székelyföldi krónikákba.

Ez is érdekelheti

Nagy az önbizalmuk, feljebb lépne a Marosvásárhelyi ASA

A bajnoki cím és a kupagyőzelem után a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozóra készül a Marosvásárhelyi ASA, ellenfele a Brassó megyében aranyérmes Négyfalusi VSK lesz.

Lefújta az osztályozón való részvételét a Székelykeresztúri Egyesülés

Biztossá vált, hogy ebben az évben nem lesz új harmadosztályos fociegyüttese Hargita megyének. A 4. Liga bajnoka ugyanis jelezte, távol marad a párosmeccstől, így ellenfele játék nélkül lép szintet.

Három megyei bajnok már feljutott a 3. Ligába

Véglegessé vált, hogy melyek azok a megyei bajnokok, akik jogot szereztek arra, hogy megküzdjenek a 3. Ligába jutásért. A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) közzétette az osztályozók párosítását. Három feljutó kiléte már eldőlt.

Még nem világos, hogy a másodosztályban, vagy a 3. Ligában folytatja a Székelyudvarhelyi FC

Habár nemrég ért véget a CS Tunari elleni 2. ligás osztályozós párharc, a Székelyudvarhelyi FC-nél már a következő szezont készítik elő. Hogy a labdarúgó harmad-, vagy a másodosztályban, az a napokban kiderül.

Ismerik ellenfeleiket az osztályozón a székelyföldi megyék bajnokcsapatai

A jövő hét végén kezdődnek a labdarúgó 3. Ligába jutásért zajló osztályozós párharcok. Tudjuk, hogy a székelyföldi csapatok milyen ellenfelekkel kell megküzdjenek.

Bennmaradt és tovább építkezik: komolyabb célok a Gyergyószentmiklósi VSK-nál

A 2024 nyarán a labdarúgó 3. Ligába feljutott Gyergyószentmiklósi VSK csapata sikeresen teljesítette első idényét a magasabb osztályban: elérte az alapvető célt, a bennmaradást. A következő szezonra már jóval komolyabb tervekkel készülnek.

Bocsánattal tartozik a játékosoknak a Marosvásárhelyi SE

Megszűnik a Marosvásárhelyi SE felnőtt labdarúgócsapata, az anyagi források hiányában nem nevez be a 3. Liga következő szezonjába, és csak ifjúsági szinten folytatja. A klubtól távozó Mészáros Alpár szakmai igazgatót kérdeztük a kialakult helyzetről.

Csapatként erős volt az SZFC, a feljutást egy meccs elrontotta (videóval)

A CS Tunari ünnepelhetett, egy év után visszajutott a labdarúgó 2. Ligába. A Székelyudvarhelyi FC remek alapszakasszal és rájátszással az osztályozó döntőjének odavágóján kapott ki. A játékosokat kérdeztük a szezon utolsó mérkőzését követően.

Ha a pályán elérik a feljutást, akkor a Székelyudvarhelyi FC elindul a 2. Ligában

Két mérkőzésre van a Székelyudvarhelyi FC attól, hogy jövőre a labdarúgó 2. Ligában szerepeljen. Ezzel valóra válna a klubelnök álma. Biztosított arról, ha az osztályozót sikerrel veszik a fiúk, akkor az új idényt a másodosztályban indítják.

Marosvásárhelyi SE: olyan csapatot hoztak össze, amelyre lehet építeni

Teljesítette a szezon második részére kitűzött célját a Marosvásárhelyi SE, megnyerte az alsóházi rájátszást a labdarúgó 3. Liga 7-es csoportjában. Mészáros Alpár szakmai igazgató úgy véli, a körülményeket tekintve az ötödik hely abszolút reális számukra.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

OSZAR »