Újabb nap ért véget a sepsiszentgyörgyi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon, a vasárnapi, lengyelek elleni vereség után új arcát mutatta a román csapat, és ez Dave MacQueen szövetségi kapitány szerint nem volt véletlen. „180 fokos fordulatot vettünk ahhoz a találkozóhoz képest. Akkor is jól kezdtünk, de visszaestünk. Most viszont végig támadtunk, két lábbal álltunk a jégen” – értékelt a megmérettetés után.
A szakvezető szerint a válogatott több olyan dolgot is jól csinált, ami előző nap nem jött össze.
– mutatott rá a szövetségi kapitány a Székely Sportnak adott interjúban.
Kiemelte a csapat kiváló védekezését az 5 a 3 és az 5 a 4 elleni szituációkban, amiből magabiztosságot és erőt meríthetnek a jövőre nézve.
A csapat támadója, Rokaly Szilárd egy elhibázott lehetőség miatt ugyan bosszús volt, de reálisan látja a helyzetet. „Az első két harmadban nagyobb helyzeteink voltak, mint nekik. Nem vagyunk boldogok, de ez egy jó lökés lehet. Egy volt elit ligás csapattól pontot szerezni nem kis dolog” – hangsúlyozta Rokaly.
A csíkszeredai hokis külön kiemelte a sorcserék hatékonyságát:
Hozzátette, hogy a britek egészen más céllal érkeztek a viadalra mint ők, és semmiképp sincs okuk szomorkodni egy ilyen eredmény után.
A meccs egyik hőse Tőke Zoltán volt, aki fontos védéseket mutatott be, különösen emberhátrányban. „A találkozó elején kaptunk egy gólt, de utána kivédekeztünk egy 5 a 3 elleni szituációt, ami hatalmas erőt adott. A csapat mindent megtett, blokkoltunk, belefeküdtünk a lövésekbe. Ez az egy pont is számít” – nyilatkozta elégedetten lapunknak a tapasztalt kapus.
Azt is elmondta, kevés volt a közös felkészülési idő, ezért minden egyes mérkőzés újabb lehetőség az építkezésre.
A brit oldalon is elismerően nyilatkoztak az ellenfélről. Lucas Brine szerint ellenlábasuk meglepte őket: „Nagyszerűen játszottak, végig feszült volt a párharc. Jó volt látni, hogy nálunk a fiatalabbak, például Cade vagy Kieran is előreléptek. Tovább kell építkeznünk, és biztos vagyok benne, hogy a srácok képesek rá. Csak folytatnunk kell ebben a szellemben. Láttam már őket jobban játszani, és biztos vagyok benne, hogy újra meg fogják mutatni mit tudnak” – értékelt a Székely Sportnak.
Ben Browns kapus így fogalmazott:
– vázolta fel Ben.
A romániai válogatott következő ellenfele az ukrán együttes lesz – MacQueen és Tőke egyaránt úgy vélik, hogy az ukránok a mezőny egyik legjobbjai, gyorsak és fizikálisan is erősek. „De, ez a torna nagyon nyílt, bárki bárkit megverhet” – tette hozzá a kapitány, aki szerint még sok minden eldőlhet, akár a japánok elleni utolsó fordulóban is.
A vébé állása
1. Lengyelország 6 pont
2. Olaszország 4
3. Nagy-Britannia 4
4. Ukrajna 3
5. Románia 1
6. Japán 0
Április 30., szerda:
12.30-tól Nagy-Britannia–Japán
16 órától Lengyelország–Olaszország
19.30-tól Ukrajna–Románia
Május 1., csütörtök:
12.30-tól Olaszország–Nagy-Britannia
16 órától Lengyelország–Ukrajna
19.30-tól Románia–Japán
Május 3., szombat:
12.30-tól Japán–Ukrajna
16 órától Olaszország–Románia
19.30-tól Nagy-Britannia–Lengyelország
Végre pont került, ki lesz a labdarúgó Szuperligából idén kiesett csapat új trénere, akinek feladata egyértelmű – visszajuttatni a piros-fehéreket az élvonalba, méghozzá azonnal.
Egy fordulóval a bajnokság vége előtt eldőlt, hogy Csíkszentmárton nyeri a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportját.
A bűncselekmények elévültek, az anyagi felelősség nem. Az alapfokú ítéletet négyszeri halasztás után hozta meg a Maros Megyei Törvényszék.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.
Bár a térképre nézve Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!